a bennem élő Hysteria

rólam, a világról, és a kettő metszéspontjairól

Archívum

reklámdömping

2007.04.30. 18:12 Hysteria

Négyszázhetvenhárom. Csak egy szám. Ennyi szép, fiatal nőt láttam egy nap a reklámokban. Bizony, rászántam az időt, és figyeltem. A harmadik reklám után felálltam, és megnéztem, hogy alig harminc évesen vannak-e ráncaim. Nagyot szusszantam, és megköszöntem a tükörnek, hogy nem egy ránc hátán ránc vénasszonnyal szembesített. Visszatottyantam a képernyő elé, ahol éppen a soros maximum negyven kiló, csontvázhölgyek mosolyogtak rám, azt bizonygatva, hogy mindössze a műzlitől lettek olyanok, amilyenek. El is hittem nekik. Feljegyeztem a fejembe, hogy műzli. Majd rögtön utána gondolatban vettem még joghurtot, természetesen probiotikusat, nagy gyümölcsöset, ihatót, és kanállal ehetőt. Vásároltam még gyors hirtelenjében narancsbőr elleni krémet, mert hátha az is van már nekem. Ha már luxus, akkor legyen teljes. Miközben a krém elbánik a narancsokkal a bőröm alatt (vajon, hogy kerültek oda?), addig még barnít is. Divatos dolog a kettő az egyben. Kíméletesen kitisztítottam az arcbőröm, majd tonizáltam és hidratáltam. Hétfőn matt alapozóval, kedden enyhén csillámlóval lephetem meg a tükörképem. Szombat esti lázban csillogjon az ajakfény. Ha, Isten ments lábgomba kellemetlenkedne lenne, akkor egy mozdulattal eltüntetem, majd babapopsi simaságát megirigyelve kenegetem magam olajokkal, krémekkel. A hajam esőben és napsütésben is tartani fog a belekent habtól és ráfújdogált szerektől. Megőrzi színét, mikroformuláknak (nem értem mit jelent, de jól hangzik) köszönhetően. Mindezt megkezdem reggel, és délre már kész is vagyok. Bekentem minden porcikám, ami bekenhető, hogy mire a barátom megérkezik parfümtől illatozva lebbenjek ki a kapun. Szépnek lenni manapság csak főfoglalkozásban lehet…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása